A szerzőről
Dr. Gyarmati Zsuzsanna vagyok, szakíró, magántanár, s a gyógyszerésztudományok doktora.
Középiskolai matematika-kémia szakos tanárként végeztem, s tanítottam gimnáziumban és egyetemen. Éveken keresztül dolgoztam a gyógyszeriparban, de nem igazán kaptam meg ettől a világtól mindazt, amire vágytam. Alkotni szerettem volna, fejlődni, de nem sikerült a megfelelő közeget megtalálnom hozzá.
2012-ben megszűnt a munkahelyem, s választanom kellett.
Rájöttem, hogy az alkotás, a fejlődés megvalósítható, csak másképp, mint ahogy azt korábban gondoltam.
Belefogtam egy számomra addig teljesen ismeretlen dologba, a könyvírásba.
Olyan természettudományos könyveket kezdtem el írni, melyek a mai általános iskolai gyerekek számára hasznosak, érdekesek, s melyek felhívják a figyelmet azok iránt a tantárgyak iránt, amelyek az utóbbi időben egyre inkább háttérbe szorulnak.
2014-ben jelent meg az első könyvem A kísérletezés varázslatos világa címmel, mely hatalmas sikert aratott, s azóta már több ezer eladott példány bizonyítja, hogy nem volt hiábavaló elkezdeni a munkát. A könyvet egy második kötet A kísérletezés varázslatos világa 2 követte, melyben már nagyobb gyermekek részére tematikusan találhatóak a szintén érdekes, otthon is elvégezhető kísérletek.
A könyvírás mellett magántanárként kezdtem el dolgozni, s egyre többen érdeklődtek a matematika felvételiről, az előforduló feladattípusokról. Ekkor jött a gondolat, hogy írjak egy olyan könyvsorozatot, mely alkalmas arra, hogy a gyerekek akár otthon tanulva képesek legyenek önállóan felkészülni a felvételi vizsgára.
Így született meg 2016-ban a Készülj a matek felvételire! könyvsorozat.
Azóta elkészült a Rejtélyek? Talányok? Tudomány! érdekfeszítő könyvem, mely 60 rejtélyt, feladványt tartalmaz 13 év feletti gyerekeknek és a felnőtteknek, kétféle megfogalmazásban. Az egyik forma, a megszokott, de a másik verzióban teljesen összekeveredtek a betűk, így a feladványok megoldása mellett komoly kihívást jelent a szöveg értelmezése, helyes megfejtése. Szerencsére ez a könyv is nagy népszerűségnek örvend.
Az Avogadro-állandó minden évben kihívások elé állít több iskolást, hiszen a kémia tananyagban előkerülve, sokszor kapják házi feladatnak a gyerekek, hogy írjanak egy-két példát arra, milyen nagy szám is valójában ez az állandó. A Kicsi vagy hatalmas? Az Avogardo-állandó nagysága című könyvemben 50 érdekes példa került bemutatásra. Ezek a kiadványok azóta igazolták, hogy alkalmasak a felkészítő munkára.
Nagyon örömömre szolgál, hogy könyveimet egyre többen keresik mind tanárként, mint szülőként, s egyre többen használják őket a természettudományos oktatás terén is.
A sok pozitív visszajelzés és a jó felvételi erdmények is azt igazolják, hogy érdemes volt a könyvírást választanom, s érdemes a gyerekek tudását a lehető legjobb tudásom szerint fejleszteni.
Remélem, hogy a jövőben még sok hasznos könyvet fogok írni, s bízom benne, mindenki aki megvásárolja őket, csak pozitív visszajelzéseket fog a továbbiakban is küldeni, hiszen a sok sikeres felvételi, a sok lelkes gyermek számomra erős motiváló hatással bír.
Ha kíváncsi vagy egyéb könyveimre is, látogasd meg a Kiadóm honlapját, s nézelődj kedvedre. 🙂
Ha pedig valamilyen kérdésed vetődött fel, írj bátran egy üzenetet, s igyekszem rá mielőbb válaszolni.